Van egy olyan mihaszna törvényszerűség az életben, mi szerint csak előre felé haladhatunk. De önmagába véve haladhatunk hátra felé is értelmetlenül sűrű indoklásokkal, annak egyszer úgy is az lesz a vége, hogy nagy iránycsapásokkal újra előre tartunk.
Azt tartom, elmenekülni úgy sem tudunk a sorsunk elől. Hogy mi vár, azt nem tudhatod, elébe nem mehetsz. Csak türelmesen várhatsz. Ami mellett meg kell, hogy állj, amellett úgy is megfogsz, ami mellett el kell hogy menj, amellett elmész. Azt az utat járod, ami a Tiéd. Meg kell ismerned minden pontját. Meg kell figyelni a törvényszerűségeket benne. Mi sikerül, mi megint ugyanolyan, mi megint másabb, mi megint jobb mi megint rossz. Nem választhatsz másikat, de megismerheted. 
Láttál már egy fonal gombolyagot ? És sokat egyszerre összegubancolva, egy halomba? Minden fonal keresztezi egymást más fonalakéval, van hogy összefonódnak végül egy csomóval ér véget vagy folytatódik tovább, hol az egyik rövidebb, hol a másik hosszabb. Egyik sem egyforma, úgy ahogy senki nem jár együtt egy utat senkivel.
Elkeveredhetsz kilométerekre, vagy években mérve is valakitől, ha az a sorsod, hogy időnként találkozzatok és megpihenjetek egymás mellett akkor az kivédhetetlen. Azok a találkozások irányíthatatlanok. Fáraszthatatlanul hosszú ez az út és végtelen türelemmel kell végig élni, ezért ha adódik egy elhalaszthatatlan döntés, amire megértél, végérvényesen is meglépnéd hát tedd meg. Előre haladj, ne hátra. Én ezt fogom tenni. :)
Nem szabad elfelejteni: egy életed van.
