,,Az emberiség legnagyobb átka az elfogultság, mert az elfogultság megvakítja a látást, s gonosz irányba téríti a tömegeket. Csak megértés alapján lehet emberi közösséget megtartani, legyen az a közösség család, nemzet vagy ország. Az egymás iránt való türelem és megértés a társadalom legfontosabb kelléke. Ahol ez kivész az elfogultság miatt, ott minden összeomlik." (Wass Albert)
Ezen gondolkodna el az a sok szülő, aki annyira elfogult a saját gyerekével. Nem gondolom, hogy az elfogultság lenne az igazi szeretet és valós kapcsolatteremtés eszköze a szülő és gyermek kapcsolatában. Sokkal inkább egy falat emel közéjük, sehol nem nyit utat. A szülő nem kéri és nem vár a gyerekétől, a gyerek nem teljesít, csak követel. Emberileg nulla, haszontalan, hulladék és mainak nevezhető tucat. undorító.
Elkényeztetett mézes mázas szeretetben nevelni egy gyereket, hiba. Nem őszinte és borzasztó nagy megalapozása annak a pofonsorozatnak, amit majd ,,kirepülés a fészekből" után ez követ. Nem helyes, mert a gyerek nem tanulja meg azt az alapvető hozzáállást, mi szerint teljesítjük kötelezettségeinket, utána élhetünk a jogainkkal. Legfőbb ismertetőjegyük ezeknek az embereknek, hogy nem tudnak intelligensen kezelni helyzeteket, ebből adódóan nem gondolkodnak, nem ismerik a tudásuk hatalmát, nem használják az észt, ami beépített hardver a szervezetükben.
Miért mozdít ki az elfogultság?
Mert az ilyen szülők egy része, a más szülő gyerekének sikereit, célkitűzéseit, az, hogy évezredekkel jobb, mint a saját önnön imádott fia/lánya, irigyelik, féltékenyen, gúnyolódva viselkednek, mindezt cinizmussal leplezve, nem hangoztatva önmaguk előtt sem, nehogy belássák saját gyerekük kudarcát, ami kérdéses, hogy kinek a kudarca... a gyereké? vagy a szülőé?
Saját tapasztalat, engem nehéz elismerni, nem is kell.
A másoktól jövő irigység, féltékenység felér egy kimondatlan elismeréssel és egy szóbeli vállveregetéssel.
